Hiába menekülsz, nincs esélyed
Arcomba csapja
a hideg esőt a szél
Fenyegetően nyújtva felém
fagyos érintésű kezét.
Jeges körmeit
húsomba vájja
a fájó emlékezés
a nem is olyan régen
elmúlt rettegés.
Mint az újkor messiása
aki eltéved a homokviharban
úgy sétálok cél nélkül
a magány labirintusában.
Kivert kutya sétál így
a szeméthegyek között
marakodva
lerágott csontok fölött.
Aztán végül is
valamire rájövök
ami ott rejtőzött végig
a ki nem mondott
szavak mögött:
Jöhetsz bárhonnan
mehetsz bármelyik országba
nem rejtőzhetsz el
zsebre vágva
a felelősséget
anélkül, hogy
rád ne találna
múltad
zsoldos katonája.
Hajgató Attila
Köszönöm a hozzászólásokat mindenkinek!
Üdv: Attila
Szép!! Nagyon is. 🙂
Kedves Attila!
Nagyon jól megírt verset olvashattunk tőled.
Mély igazságokkal átszőve.
Szeretettel:Rozálka
Kedves Attila !
Azon felül hogy nagyon szép , szinte tökéletes a versed , minden szava mély igazságokról beszél.
Nagyon tetszett.
Gratulálok és sok sikert.
Üdv Juli
[b][color=#0099cc][u]Kedves Attila ![/u]
Nagyon szép verset küldtél be.
Jó volt olvasni, mert ritmusos, lendületes, és biztosan vezeted végig a gondolataidat.
Arról nem is beszélve, hogy versednek milyen igazságtartalma van, és lehet ráhatása másokra is…
A sorsunk elől úgyse futhatunk el, mert a múltunk mindig is utolér !
Szívesen olvastam nyugtató és tanulságos versedet !
[u]Üdvözletemmel ![/u]
– keni -[/color][/b]