Jelenés
Volt valami nyugtalanító,
és ugyanakkor mégis,
a tekintetet mágnesként
magához vonzó,
abban a szempárban,
ahogyan rám nézett,
miközben elhaladt mellettem,
majd egy váratlan mozdulattal,
az árnyékomat nyakon ragadta,
kabátjának zsebébe gyűrte,
oda, ahol a gonosz
lelkeket tartja fogva,
örökkön-örökké
magával cipelve
őket, mindenhova.
Önkéntes börtönőrként
vándorolva a világban,
teste már hozzászokott
a nehéz kabáthoz,
mondhatnám annak
immáron szerves része,
mint személyiségének,
a gonosz utáni
örökös hajsza,
a reménytelen küzdelem
minden ellen,
ami rossz,
akár csak a világ
amiben élünk,
velejéig romlott.
Ő volt
a lelkiismeretem,
két lábon járó,
megtestesülése,
egy megbomlott elmével
felszerelt test,
asztrális kivetülése.
Hajgató Attila
Kedves Emperor, keni, hubart és Angel!
Köszönöm hogy hozzászóltatok, külön köszönöm a jókívánságokat!:)
Üdv: Attila
Remek vers, kedves Attila, jó ötlet, szép szimbólumok. Gratulálok. Üdv, Feri:)
[center][color=#cc0066][u]Kedves Attila ![/u]
Teljesen átszellemülve olvastam végig izgalmas versedet, a lelkiismeret megtestesüléséről.
Különös vers, de példaértékű lehet mindenkinek, mert én ezt felülmúlhatatlannak tartom !
[b]Még nagyobb sikereket is elérhetsz ilyen verseléssel és ilyen mély lelkiséggel ![/b]
[u]Tisztelettel ![/u]
– keni -[/color][/center]
Kedves Attila, különös, szép verset írtál a két lábon járó lelkiismeretről. Jó lenne, ha sokakban felébresztené, a kihunyni látszó lelkiismeretet. Gratulálok!
Üdvözlettel, Ida