Hajtogatmány egy fárasztó nap csúcsára

Összes megtekintés: 92 

Hajtogatmány egy fárasztó nap csúcsára

Elszelelt a lábam.
és láb nélkül hiába futnék utána.
Szél. Eső. Egy csepp, két csepp, vércsepp.
Ez segít a hangulaton?
Elhagyom a pályát, mint madár a ködöt.
Láb nélkül a repülés talán megy.
Hol a szárnyam? Letépték már régen.
Zuhanórepülés vagyok és semmi más.
Ott, messzebb. Gyökeret eresztett a lábam.
Fává változott. Ki változtathatna ezen?
Nézem a lelkem ami talán sosem volt.
Kívülről, távolról.
Félek itt már nem lesz jóvilág.
A kezemet sem találom már: nincs mivel érezni.
Nincs már semmi, kiüresedett a végtelen.
Süllyedek és végtagok híján nincs mi kitartson- ez már veszett ügy.
Elfogadni, beletörődni a hamis szerelembe, melyből már nincs kiút.
Utolsó emlékem a sötétség előtt:
Telt ajkán édes mérgező mosoly.
Eltűntem…
A lábaim fájából talán kifejlődik majd az új Remény gyümölcse…

“Hajtogatmány egy fárasztó nap csúcsára” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Különös címe megragadta a képzeletemet.Valami halálos fáradtságot érzek versedben megjeleníteni, remek, mondhatom. 🙂 Ha mást fejezel ki, csak jelzem: ahány olvasója van egy írásnak, az annyiféle, mert mindenki mást lát benne, átszűrve lelkivilágán.

    Első olvasásra ezt éreztem versedben. Tetszik.

    Barátsággal:
    Pilla

Szólj hozzá!