Szárnyad nőtt

Szárnyad nőtt a sűrű éjben,
s nem látja más, talán csak én.
– Hisz itt senki sincsen ébren!
Hószín tollad selymes szatén.

Szárnyad nőtt most, édes kincsem,
repülj föl a mennyig bátran.
Könnyeimet szertehintem,
csillagcsipkés éj a váram.

Lelkem lankadt, szívem piheg,
vérem vágtat, fűt a lázam.
Csupán engem ráz e hideg?
– Ne hagyd, Uram, hogy ma fázzam!