Az ég kupolája

Mint záporeső
hullott le az alkonyat
hegyes sziklákra

*

Lét szeme figyel
közben elsírja magát
egy szép őzike

*

A lét mint pille
alakul át magába
színes szirmokban

*

Lebegve dadog
galamblelkű kolibri
szétnyílván csőre

*

Képekben kacsint
rám a kamera közben
kanyarog a lét

*

Ég kupolája
kék karjával takarja
be a rőt Földet

*

Egy fehér gyolccsal
bekötözöm az élet
nyílt sebeit ma

*

A halál s a gyász
heves öntömjénezés
félelem tőle

*

Dióhéj a sors
melyet vagy áttörnek vagy
engem törnek meg

*

Kitárom a fényt
mint ajtót stigmák fedik
egész testemet

*

Míg emlegetnek
addig élsz ha hallgatnak
akkor jön a vég

*

Kisírt szemekkel
bámulom keskeny Holdat
mire megvirradt

*

Nem ítélni de
reformálni jöttem a
nagyvilágot ma

*

Teljes emberként
szántom fel a betűknek
nagy óceánját

*

Faragja magát
élet mígnem csutkává
csökken ereje

*

Göröngyös az út
gyöngyök lapulnak sziklák
repedésében

*

Virágszirom száll
kínai falra örök
szemle magára

*

Rejtőzik a lét
csak sejteni lehet hogy
hol van a halál

*

Álmos szemeim
döngetik ébrenlétnek
érces kapuját

*

Ringatja a szót
álom köpenyében a
születő költő.

*

Székesfehérvár, 2012. február 3.

Elbert Anita