Verssé forrtak össze…

Verssé forrtak össze…

Verssé forrtak össze bennem most a szavak,
Hogy elmondjak valamit, ami talán igaz.
Az idő gyorsan szalad, sok év hamar telik.
A munka hevében az emberek észre sem veszik.
Elsuhan mellettük a világ ezer szépsége.
A felkelő Nap fénye, az égbolt kéksége.
Éjszaka a csillagok fényes ragyogása,
S a változó Hold édes mosolygása.
Átérzik-e ugyan, az élet ajándék?
Bár rövid, mulandó és sajnos nem játék.
Tudnak-e még ugyan sírni és nevetni?
Gyermekként játszani s valakit szeretni?
Akarnak-e vajon társak lenni a mában?
Barátként hű lenni-e rohanó világban?
Ha lehunyom szemem, feltűnik egy álom.
Kicsit lassítani ezen a világon.
Tekintetem az égboltra emelem:
Istenem! Add, hogy ez így legyen!

Tóth Melinda

“Verssé forrtak össze…” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Rozálka és Radmila!
    Köszönöm szépen,:) hogy tetszett!
    Meli

  2. Kedves Melinda!

    Az elmúlás gondolata, és a kívánság szépen összekötődnek.
    Szeretettel gratulálok: Radmila

  3. Kedves Melinda!!

    Igen minden szavaddal csak is a lecsukott szemeket nyitod!

    Mély igazságokat írsz, tanító jelleggel nekünk is.

    Nagyon jól megírt versedet szeretettel olvastam , és elgondolkodtam .

    üdvözlettel:Rozálka

  4. Kedves Melinda!
    Tökéletes a versed! Nagyon tetszik a mondanivalója!
    Gratulálok!

Szólj hozzá!