Verssé forrtak össze…
Verssé forrtak össze bennem most a szavak,
Hogy elmondjak valamit, ami talán igaz.
Az idő gyorsan szalad, sok év hamar telik.
A munka hevében az emberek észre sem veszik.
Elsuhan mellettük a világ ezer szépsége.
A felkelő Nap fénye, az égbolt kéksége.
Éjszaka a csillagok fényes ragyogása,
S a változó Hold édes mosolygása.
Átérzik-e ugyan, az élet ajándék?
Bár rövid, mulandó és sajnos nem játék.
Tudnak-e még ugyan sírni és nevetni?
Gyermekként játszani s valakit szeretni?
Akarnak-e vajon társak lenni a mában?
Barátként hű lenni-e rohanó világban?
Ha lehunyom szemem, feltűnik egy álom.
Kicsit lassítani ezen a világon.
Tekintetem az égboltra emelem:
Istenem! Add, hogy ez így legyen!
Tóth Melinda
Kedves Rozálka és Radmila!
Köszönöm szépen,:) hogy tetszett!
Meli
Kedves Melinda!
Az elmúlás gondolata, és a kívánság szépen összekötődnek.
Szeretettel gratulálok: Radmila
Kedves Melinda!!
Igen minden szavaddal csak is a lecsukott szemeket nyitod!
Mély igazságokat írsz, tanító jelleggel nekünk is.
Nagyon jól megírt versedet szeretettel olvastam , és elgondolkodtam .
üdvözlettel:Rozálka
Kedves Else!
Köszönöm szépen.
Meli 🙂
Kedves Melinda!
Tökéletes a versed! Nagyon tetszik a mondanivalója!
Gratulálok!