Koldus serleg

*

A Nap tüzében kovácsolták,
A csillagok üllőjén formára,
De itt lent végtére is tudták,
Egy emberi szív volt kalapácsa.

*

Üres az asztal, üres a szék.
Olyan helyre minek is ülnék,
Ahol semmi sem vígasztal.
Poharam nem töltöm borral,
Az edényem víg kenyérrel,
Vagyok annyival, eléggel.
Elég, ha felejtem, de nem több!
Lám, többre vitte, ki köpködött.

Üres az asztal, üres a szék.
Rájuk tekint a sóhajtanék,
S ős szomszédja, a szívdobbanás,
Ez a hiánytalan vallomás.
A teljesség tökéletes mása,
Van érkezése és indulása,
S van értelme e semmiségnek,
S kérdése: Végül is, ki ért meg?

*

Víz alá, víz alá!
Föld fölé, föld fölé!
Mindegy merre, csak egy hely legyen.
Oda, odavigyetek engem!
Vigyetek karban, a földön húzva,
Boldogan, s fájdalomtól jajongva.
Vigyetek némán és szidalmazva,
Vigyetek, ne hagyjatok magamra!

Víz alá, víz alá!
Föld fölé, föld fölé!
Mindegy merre, csak egy hely legyen.
Oda, odavigyetek engem!
Vigyetek ölben, a szívem ütve,
Kései időben és örökre.
Vigyetek állandóan és soha,
Vigyetek föl, föl, a mennyországba!

Lakatos Zsolt