Őrült nyáreste volt

tekinteted egyenesen a
homlokom közepébe fúrtad
magadévá tettél engem, és
minden gondolatomat, hogy
aztán szerelmesen andalogjunk
kéz a kézben, láb a lábban
test a testben és lélek a lélekben
át az alvó virágokkal tarkított réten,
a széles, nagy folyó felé
és még annál is messzebb
fel, egyenesen a tejútrendszerben
tanyát verve.

forró nyáreste volt
minden ablak és ajtó
tárva-nyitva állt
az egész lakásban, és a lépcsőházban
a háztömbben, a kerületben
az egész városban, és
az ország minden falvában
a kabátok zsebében, és
az emberek ostoba fejében
mintha nyitottak lennénk
mindenre, ebben a
magára hagyott
őrület kormányozta világban
amit semmi sem jellemez jobban
mint az egyensúly teljes hiánya.

te és én, én és te, a
rozoga, megkopott sámlikon
ültünk a konyhában
az előző napról megmaradt
hideg pörköltet kanalazva, mohón
lapátolva befele feneketlen pofánkba
a függönyre zsíros szaft fröcskölt
zenei aláfestés gyanánt
pedig, morzsaeső hullott a padlóra
minden falatot, követett
egy korty fehér bor
így történhetett meg, hogy
négy- öt üveggel is elfogyott, és
magunkat vidámra ittuk
míg odakint a ház előtti parkolóban
bagzó macskák próbálták meg
ebben az aszfalttól túlburjánzott
betondzsungelben
benépesíteni, minden négyzetcentiméterét
egy elkövetkező
lehetséges macska-univerzumnak.
én mondom
őrült egy nyáreste volt.

Hajgató Attila