Csak egy halott…

Csak egy halott…

Megfáradt homlokát ellepték a foltok
eltorzult ajka – őrzött mosoly-nyomot?
Riadt tekintetem könnyezte a képet,
hideg, puffadt testén tombolt az enyészet…

Üldöz még az emlék, szabadulás nincsen,
bomlik ez a világ, szétesik egészen.
Szakadj ki elmémből gonosz álom,
az élőt őrizze emlékvilágom.

Karsay Mária

“Csak egy halott…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Édesanyám temetése után írt vers. Köszönöm, hogy olvastál.

Szólj hozzá!