Színes rianás
A lelkem áttetszőn szürke akvarell,
könnyeim oldotta fekete-fehér.
Kiegyenlítődő… sors változtatta
kép… mindenre azt mondják: „Isten adta.”
Legyen az igazgyöngy, kegyelemkenyér.
Szúrágta kép-keret, mit cipelhetek,
át- és átrendez örökölt elveket.
Öröm és fájdalom, kényszeregyensúly,
ettől szürke… mely szakad, törik, gyógyul.
Megértéstől nyílik gyászos árnyalat,
körülvesznek, táncba visznek hű szavak,
szeretők, igazak… még súlytalanul.
Kivirul a szürkém, mint a virradat.
Színes rianás, ahol gyermek kacag.