Az élet színpadán ahol én játszottam,
A nézők bámulták az én bukásomat.
Az előadáson senkit sem bántottam,
De hallom ma is gúnyos tapsukat.
Nem szabad veszteni! Ki fognak nevetni…
Harcot kell vívni egy egész életen át.
Jónak kell lenni mert térdre fogsz esni,
Alázattal járd végig az élet – lajtorját.
Göcsörtös utakon botladozik lábam,
De elém kerülnek mindig a győztesek.
Erőtlen testem fürdik a pocsolyában,
Az élet színpadán én csak veszthetek.
A függönyt lehúzzák meg fogok pihenni,
Nem nyúzhatják tovább fájdalmas testemet.
Előadásnak vége – megyek nevetni,
Hisz Isten látta- vigyázta lelkemet.
2013. 03.
Zsámbék
Drága Lexirózsám!!
Úgy lesz , mindenből ki lehet mászni valahogy..
Sok szeretetem
Rozálka
Kedves Gabika!!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad versemet…öröm számomra , hogy sikerült vele megérinteni..már nem volt hiába megírása.
Szeretettel és köszönettel
Rozálka
Édes Angyalkám!! Elbukunk néha mindannyian. Állj fel bátran ..néz szembe a gúnyos tapsolókkal…Emelt fejjel lépkedj az élet útján….versedhez gratulálok…Lexirózsa
Kedves Rozálka!
Versed mélyen megérintett. Elfogadás és alázat árad belőle.
Mivel szerintem a gyógyulás az elfogadással kezdődik, érdemes kitartani.
A gúny mögött én félelmet érzek /"gúnyos tapsukat"/, amíg egyesek másokon nevetnek, addig sem kell a saját kínjaikkal foglalkozni.
Szeretettel gratulálok, Gabi