várótermi anziksz

várótermi anziksz

a tompán fénylő kő, ha mesélhetne
nekünk, bizony csuda történeteket
tudna elmondani, arról, hogy micsoda időket
élt itt át, miket látott-hallott, miközben
megkopott régi fénye, elkoptatta az idő,
ami rágná még most is, ha lenne még fog,
de már nincs, rég kitört mind, csak az ajtó
foghíjas szája az, ami ide becsábít, lenyelve
mindenkit, aki belép e bábeli zűrzavarba

*

az ajtó mögötti keskeny résben, amit
csak nagyon közelről látni, ott lapulnak
mind, a potyautasok, akik itt húzzák meg
magukat, a jobb időkre várva, legalábbis
egy városi legenda szerint, megint mások
úgy vélik, a kétségbeesés szüli azokat a furcsa
zajokat, amik megbújnak a sarokban,
porlepte fészkükben szüntelen mocorogva

*

kerestem az élet értelmét szüntelen,
a fémtálcán unottan koppanó aprópénz
hangjában, a szerteszét dobált, kiürült
kávés poharak alján, és a retkes padok alatt is,
de attól tartok megrekedt végleg, valahol félúton
a neoncsövek sápatag fényében, vagy lehet csak
bujkál, a sarokban csókolózó szerelmespár árnyékában

*

az egykorvolt szépségkirálynő, megmaradt
báját a földre dobja, bárki szabadon
hazaviheti, vagy meg is taposhatja

*

a vörösbor folt fölött, hárman is állnak,
vajon Jézus arca az ott, abban a pacában?

*

fáradt arcú lány, háta meggörnyed, felveszi
alakját a pad, lábai között egy doboz energiaital,
tutti frutti ízű estét lehel, a levedlett
bőrű váróterem kihűlt, élettelen testébe

*

egy fiatal lány, aki ránézésre olyan gimnazista
forma, Hemingway-t olvas, és közben mozog
a szája, mint ha éppen csak a szerző fülébe
súgná bele, vagy akár a könyvbe, a szavakat
amiket a helyzet éppen megkíván tőle,
mögötte a levegőben porszemek táncolnak,
a szív dobbanásának ritmusára

*

szőke hajú, angyalarcú lány szépségében
fürdőzök zavartalanul, és amikor megérzi, hogy
nézik, hókuszpókusz kámforrá válik rögtön,
egy szempillantás alatt, de arcélét még sokáig
látni, ahogy felhőként úszik a pad fölött,
és néhány percig minden elcsendesül

*

elmaszatolt arcokból rajzolok hétfejű sárkányt,
ruhát rájuk csíkokra tépett újságból hajtogatok,
népszerű slágert fütyülök, és vidáman nézem, ahogy
egy részeg alak táncol a lámpafénnyel, mint ha csak
Hrabal Pepin bácsija kelt volna életre benne

*

kurzorral jelölöm ki a helyet, ahova elvágyódok innen,
a boldogságtól, már csak egy kattintásnyira vagyok