Talán

Mivé leszünk, ha ily kegyetlenül,
s kiégve járjuk drága sorsutunk?
Szeretni kéne, ámde nem tudunk –
a gyűlölet mindenre rávetül.

S a Nap, mivégre van, ha nem ragyog?
Az álmainkat mért temetjük el?
A sok gonosz szó tettre feltüzel –
mit ér a jó, ha mégis rossz vagyok?

Az Úr, szorítva fogja két kezünk,
magából tépve szórja ránk, hitét,
s nem mondunk érte hála-szentmisét.
Eltékozoljuk röpke életünk!

Szeretni kéne, s megköszönni azt,
hogy élhetünk, hogy itt vagyunk, s talán,
ha rózsa nő a kérges szív falán,
Isten megbocsát, s küld egy szép vigaszt.