Monológ
Végül is minden rám talál,
a szó, az arc és a halál.
Engem is félt a szerelem,
megmenti talán – a nevem.
Időzárt térben fény-magam,
lobogásom életnyi csak.
Mintha elvesztve valamit,
mintha nem értve azt, amit:
hogy ember s esendő vagyok.
Szó, arc és halál rám ragyog.
köszi. így viszont a gondolat tiszta…:)
Tetszett a monológod. A középső szakaszban kicsit más rímpárt látnék szívesen. 🙂 Éva