Az új hajnal hírnöke

Az új hajnal hírnöke

Mintha egy híres festőművész
Ecsetvonásaival besatírozná
Az eget, s kerülne oda minden
Színből, olyan az új hajnal,
Mely elközelgett a régi korok
Romján. Megújhodásra intenek
A szavak, töredékek a percek,
Melyek a feltámadást hirdetve
Alkotnak kör alaprajzú várost.
A felkelő hajnalpír, a harmatcseppek
A horizonton nyugszanak, és
Hirtelen felébrednek, akár
Az elkókadt fűszál, ha egy
Kiadós eső megöntözte.
Áramlik a fény, olykor
Megrebben a fákon a világ,
S reszket a galagonyaág,
Ha ringatózik a reggel
A hajnal peremén, s ömlik
Emberekre a folyékony arany,
A fény. Az éberséget hirdetem,
Hogy ne legyenek alvók
Az emberek ébrenlétükben,
S a szabadságot, hogy tegyék,
Amit tenni akarnak, de
Mindennek következménye
Van. Olyan lüktető a rengeteg
Szín, szendereg rajta a sok
Árny, belefut a végtelenbe
A sír, halál már ennek küldetés.
Az új hajnal hírnöke vagyok,
Prófétája az elkövetkezendő,
Éteri világnak, hol minden
Az emberen múlik, fel tudja–e
Lobbantani magában a szikravilágot.
S az új hajnal már nem kívül van,
Benned lobog tovább, míg
El nem éred magad esszenciáját,
S ki nem oltódsz, akár egy gyertyaláng.

Székesfehérvár, 2013. április 16.

Szólj hozzá!