Számonkérés

Számonkérés

Majd eláll az eső…
Ereimben lecsitul, szelídül a vér
ködfátyolán át
borús, lágy ének zeng
az elesettekér’
akiknek arcát
nem simogatja napfény,
s elhagyott pincék,
büdös, szűk csövek,
sötét hidak rejtekén,
élik minden nap beszűkült világuk,
ez számomra agyrém.
Bársony paplanos,
luxuskocsikban száguldó
kényes-fényes, régi, s újgazdagok!
Gyomrotok nem szorul össze,
nem önt el a szégyen
ha rajtuk kell átgázolnotok?
Mire e lét? Ha nincs lehetőség,
nincs boldogság, béke
csak fönn a csúcsokon.
Mámorban úszó, arany budoárok,
minket közben betemet az árok,
hogy lehet egy percnyi nyugtotok?

Eger, 2012. 12. 03.

“Számonkérés” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. kedves Rózsa!
    Akikről Te írsz, azok nem veszik észre a rajtuk kívül állókat. Így igaz.
    Szeretettel: Viola

  2. Ilyen a mai világ kedves Rózsa.
    Versedhez szeretettel gratulálok, Judit

  3. Olyan kérdéseket feszegetsz, amelyek sokakat érdekelnek és sokakban sokféle válasz fogalmazódik meg, ha valóban a dolgok mélyére kíván/na látni. Mivel nem vitát szeretnék nyitni, ezért csak annyit: igen aktuális a téma és jól kidolgozott az írás. 🙂 Üdv. Éva

Szólj hozzá!