Ezer éve volt, hogy nem gondoltam erre,
pedig akkoriban minden áldott este.
Te voltál az első, akivel próbáltam,
kikacagtál mikor reszketett a lábam…
Kezeid kelyhébe fogtad be az arcom,
szemeim lehunytam, s meghatott, bevallom,
mert súgtad: “Kicsikém, most Te az enyém vagy,
így lesz ez mindig már: az érzés el nem hagy!”
Izgultam bár picit, de szívem elnyerted,
és akkor gyengéden megmoccant a nyelved…
Levegőt sem kaptam, cirógatta ajkam,
ám a viszonzásban alul nem maradtam.
Karjaiddal vállam átölelted lágyan,
érintésed mindig otthonra lelt nálam.
Rabul ejtett Téged a szende mivoltom,
tudtad mit szeretnék, mielőtt kimondom.
Összes mozdulatod – óvott, féltett, védett,
nem gondoltam akkor, hogy így érhet véget,
mert… költöztél messze… alig telt el négy hét,
s gyűrődtünk a kíntól mind a ketten hétrét…
Néhány hónapon át, írogattunk aztán,
túljutni reméltünk sors alkotta csapdán.
Levelenként sajnos apadtak a sorok,
lazultak a kapcsok: a táv nagy volt, s konok.
És ma újra látlak… elkerülhetetlen,
vajh, tekintetedtől, újra kell remegnem?
Kérdően nézzek vagy – érdektelent játsszak?
Parancsolhatnék tán ennyi éves vágynak?
Tudom, hogy gondoltál sokszor még “A” csókra,
neked is első volt, sejtem én azóta,
éhesebb vagyok Rád, mint ott, akkor, régen,
szád minden hajlata – olvadt az enyémen…
A fenti vers evokáció Bánlakyné Moravetz Edit: In memoriam című költeményére
[b]Kedves Attila! Tökéletesen látod-érzed, mit szerettem volna megjeleníteni! Nem is tudod, mennyire jól esik ez nekem. Hála és köszönet érte! Szeretettel: E.[/b]
Kedves Ereri!
"És ma újra látlak… elkerülhetetlen,
vajh, tekintetedtől, újra kell remegnem?
Kérdően nézzek vagy – érdektelent játsszak?
Parancsolhatnék tán ennyi éves vágynak?
Tudom, hogy gondoltál sokszor még "A" csókra,
neked is első volt, sejtem én azóta,
éhesebb vagyok Rád, mint ott, akkor, régen,
szád minden hajlata – olvadt az enyémen…"
Találkozni múltunk egy szeletével ritka lehetőség, ám nem mindig könnyű. Vannak dolgok amik elmúlnak és vannak amik kísérnek, kísértenek egy életen át. Oly hitelesen adtad át versed alanyának tépelődését, bizonytalanságát, érzéseit, hogy egész biztosan sokan ismernek önmagukra és elevenednek fel bennük emlékek. Az egész oly életszerű, oly emberi, oly természetes. Ragyogó érzékkel tudsz megjeleníteni, átérezhetővé tenni érzéseket. Külön irigylésre méltó, hogy mindezt nem rejted túláradó képek mögé, hanem érthető, szép formában adod át. Ettől lesz mindez hiteles. Nagyszerű ez a vers, mind formailag, mind tartalmilag. Nagy-nagy elismerésem hozzá.
Szeretettel, tisztelettel: Mouse.
[b][color=#009900]Köszönöm Marika! Én ugyanígy jártam nálad – felidézted szép versikéddel az emlékeim 🙂 Örülök, ha tetszett – szeretettel, tisztelettel: E. E. [/color][/b]
Kedves Erika! Nagyon visszahoztad az akkori és mostani érzelmeinket. Gratulálok, nagyon tetszik😊[img][/img]
[b]Köszönöm drága Margitom, aranyos vagy, hogy elolvastad itt is. Hálás vagyok érte! Szeretettel: E. [/b]
[color=#0000cc]
Drága Erika!
Ismételten megleptél! Csodálatos vers,és ismerve Editke versét is méltó párja lett!
Nagyon szép szabályos szótagszám,és páros rímek teszik teljessé e csodát!
Szeretettel gratulálok!
Margit(l)
[/color]