PILLANGÓ VOLTAM

PILLANGÓ VOLTAM

Pillangó voltam kislánykoromban
Könnyedén, vidáman csapongtam
virágról-virágra, zöld ágról-ágra,
miként kis-madárka, ültem sors-fára,
hogy eldaloljam a szívem bánatát,
azt amit lelkem naponta látva-lát:
Magasló hegyeket, vad tengereket,
vadvirágos völgyet, viharzó felleget.

Villám- csapta fa: égett, vén törzse
a szívem mélyébe vésődött örökre
S a sok könnyes szem, zokogó száj
Nem akartam nézni, mégis muszáj…
Meg kellene tudnom, az isten hol kakik,
s amikor gond van, hogyan alhatik?

Repültem, hogy segítsek az árvákon,
az elesetteken – de maradt vágyálom
Szárnyam letörött és alá zuhantam
le a sötét mélybe, és nem jött utamba’
senki sem, aki megakadályozta volna
gyors pusztulásom, s lehulltam a porba.
Ez, már intő küszöb volt a felnőttkorba,
ha akartam-ha nem, e szerep rám lett sózva.

Mindezt látnom kellett, és elgondolkodtam:
Mivégre éltem én pillangó koromban?
Hisz hasztalan virtus volt csak a röptöm
Ahhoz, hogy tegyek is, ki kellett törnöm
az elmém alkotta, szép mesevilágból –
Ember lettem, ki vad felhőkön táncol,
s mind a két kezével a napot könyörgi
Ki, bár sosem akart, de megtanult ölni,
hogy kialakíthassa sajátos kis világát
és elfogadtassa másokkal ingatag imázsát.

Eközben, gyökeret vert egy érzés bennem:
nagy senki vagyok, pondróként születtem.
Bár, színes szárnyakkal lettem feldíszítve…
csak éltem béklyók által keresztre feszítve.
Nem akarom nézni ezt a vad pusztítást,
az állandóan tartó egymásra uszítást!
Békét szeretnék, és éltető szerelmet!
Egy olyan világot, miben fontos a szeretet!

Pillangó voltam kislánykoromban
Egy hányódó tollpihe zúgó viharban
Mára: egy büszke, délceg szilfa lettem,
Kitartóvá, hűvé formált a sors engem
Míg tarka múltamra néha visszanézek,
tudom, méltán érzek némi büszkeséget:
hisz a kétség lelkemből messzire szaladt.
Pillangó voltam, de szívem ember maradt.

Eger,2018. július 17. F.egri Rózsa(Vadvirág)