A Szalkai állomáson
Furcsa vidék ez
és furcsa gondolatokat sugall
a kínzón lassún döcögő
vicinális itt, a periférián.
Zöldre festett vidék,
szíjakra hasított földek
teremnek a holnapra alig
valamit.
Furcsák az arcok,
sötéten is sápadtak,
ők azok,
kik a semmire tapadtak.
Rozsdás síneken fut a megkésett idő,
pusztulásra ítélve a tehetetlen erő.
Bűnt nemzett a szegénység,
levegőt venni is vétség.
Csak a szerelem szökkent szárba,
s hozott ártatlan purdékat világra
(és ítélt halálra)
A ma gúnnyal figyel,
a fénysorompó
tilosat villog.
vTom…köszönöm szépen….írni (nem csak verset) csak úgy szabad, ha az másokban "visszhangot", érzéseket kelt….
a téma egyszerű, de az ország talán egyik legnagyobb "dilemmája"…..