Sivatag
Olyan kihaltnak tűnik itt minden,
Semmi szép, semmi oázis sincsen,
Hol megbújhatna a félő ember,
Folyó és fák tarkította rejtekben,
Hogy igazi megnyugvást találjon,
S remegő félelme alább hadjon…
Vándorlok, vándorlok itt míg élek,
Keresek reményt, de tudom, nem lelek…
Hol bújhatsz te meg? Hol keresselek?
Súgja hát meg nekem a Szentlélek…
Tudom, hogy ez életem vége már,
Lábam e homokon taposva jár.
Fent ugyanúgy kék az ég, mint bárhol,
S ott is, honnan figyelsz, biztonságból.
Halál, ha ember nem uralja szomját…
Vágyom, meglelni ajkaid harmatját.
Égő parázs, mely szavam nyeldesi,
Őrjítő sivatag, mely éltem véteti.
Lépkedek nélküled, s vágyok oda,
Hogy megleljem értelmét, mely szín tiszta.
Elébed állnék, hogy tőled kérjem…
De sok rossz megzavar, s nem lehetsz enyém,
Kik mindig is ártottak és fognak.
Egyedül leszek, s láncon tartanak…
Ha halálomat lelem e sivatagban,
Testem sem fog nyugodni sírhalomban…
Az életem magányos vándorlás,
S benne semmi örömteli állomás…
Hajlok ha megrezdül az árva szél,
Kívánom, mást sose hadjon el a remény…