A háborgó tengeren

A háborgó tengeren

Aprócska hajómmal utazom,
át a háborgó tengeren,
bizakodó szívvel, hogy célom
egyszer majd meglelem.

A végtelen csendben
olykor delfinek kísérnek,
ám lassan eltávolodnak,
valahol nyugovóra térnek.

Így újra és újra
magamra maradok,
a magány setétjében
néhány fénylő csillag, mi rám ragyog.

Gyakran cikáznak villámok felettem,
zátonyok közt evezem el,
köröttem a cápák mintha szemükkel mondanák:
„egy rossz mozdulat, s a miénk leszel!”

Néha elibém kerül egy-egy kikötő,
hol rövid időre lehorgonyozhatok,
ám ez nem jelent végső megoldást,
sokáig nem maradhatok.

Meg kell lelnem a végállomást,
hol örökre megpihenhetek,
sajnos nincs hozzá térkép, sem iránytű,
így lehet, hogy eltévedek.

Talán egy hívogató fénypont,
egy hang a szívem mélyén,
megsúgja majd nékem, ha elérem
küzdelmes utam végét.

2011. 08. 18.