Tombol, lángol a láva nyár –
mit ér, ha nem vagy itt velem?
Szívem kifosztott, árva már,
érted jajongva – fájva vár
– mit nekem fránya intelem!
Kellene zápor, hűs eső,
– lombjukat óvnák még a fák –
mire, a tűzben szenvedő,
hamvadó sorstól rettegő,
aszályos élet, száraz ág?
Friss vized kéne, s csókjaid,
gyümölcsöt ontó, szép szavad,
s karolna újra majd a hit!
Megfejtve lelkem kódjait,
sorsomat író líra vagy!
Istenem ments meg engemet –
kegyelmed vágyott, drága kincs!
Emésztő lázban szenvedek,
látod, a bánat eltemet –
mitől tud fájni így a nincs?
Köszönöm szépen, kedves Dávid! Tőled ez bizony, nagy dicséret. Örülök, hogy elolvastad. Vessző ügyben, intézkedem! 🙂
Szeretettel láttalak itt nálam.
Ölellek.Zsike 🙂
Zsike, nagyszerű!
Formai tökéletességed óriási rutinra vall.
Ez már költői szakma!
Csupán 1-2 vessző helyét vitatnám…
Gratulálok!
Dávid
Köszönöm szépen, kedves Mária. Szeretettel üdvözöllek itt, a Holnap Magazin oldalán! Érezd jól magad!
zsike 🙂
Köszönöm, hogy olvashattam ezt a gyönyörű verset. Új vagyok még az oldalon, de már tudom, nagyon megérte ide betérnem.
Gratulálok!
Bieber Mária