félelmeim zárt osztályán fogantam meg
szekrénybe zártam,
minden félelmemet,
a kulcsot pedig eldobtam,
jó messzire,
most mégis az ajtót kaparom,
kétségbeesetten,
mert jól jönne némelyik,
ha csak egy kicsike is,
amit aztán a vetetlen
ágyamon, naphosszat dédelgethetek,
hiszen mégiscsak a félelmeim
zárt osztályán fogantam meg
amit tegnap még
a bőrömbe karcolt,
az emlékezés,
azt az idő ma,
bőrömmel együtt
lehámozta rólam,
miközben felböfögöm
borgőzös tegnapjaimat,
bűntudat mardos belülről,
hipós üveget forgatva gyomromban,
kacagva szaladnak előlem,
a botcsinálta sámánok
által megidézett, állatszellemek
“- Még jó, hogy te itt vagy nekünk.”
súgja szexi, rekedt hangon,
a hátam mögött,
a sok félbehagyott könyv,
a padlón szerteszét heverve,
mint partra vetett halak,
amint az olajjal szennyezett homokra,
éppen habosat hánynak,
én pedig addig is,
a mályvaszínű naplementébe,
önfeledten fütyörészve,
zsebre dugott kézzel,
mezítláb sétálok be