Űr
Bús, borongós, sötét,
Kietlen.
Nem hallatszik: szó, se beszéd,
Hitetlen!
Vakbuzgó, becsvággyal teli,
Szertelen,
Hatalmát élvezi,
Szemtelen!
Kétségbeesést látva
Nevet,
Gúnnyal áztatva
Megvet!
Üresség ürességben
Egyedül,
Harc a léttel
Legbelül!
Kedves Orsolya!
Velem ne is, csak a verseddel!!! Annak a formájával főleg…
És a ganajtúróval ne törődj, hadd görgesse a magáét!
(Herebogár, sárga herebogár…)
És remélem, ez a te Űröd előbb-utóbb élettel telik meg, kiszínesedik…
Jó szándékkal szorítok neked!
D.
Kedves Orsi!
Egész jó vers lenne, ha a nevet/megvet kínrímpároson ( igazából ez csak asszonánc, a tiszta rímeid között fülsértő kakukktojás ), változtatnál. A Szőlősivel ne törődj, az egy vírus, aki mindenhova beeszi magát, hogy romboljon!
Sok sikert kívánva üdvözöl egy versenytársad.
Köszönöm a hozzászólást, az Űr az alany, és szándékosan hagytam ki! 🙂
Kicsit megküzdöttem a megértéssel.
Talán az okozott igazán gondot, hogy nem leltem a mondatok alanyát.
Mégis az űr-érzés átjött verseden.
Legkifejezőbb az utolsó versszakod:
"Üresség ürességben
Egyedül,
Harc a léttel
Legbelül!"
Tetszik az ürességben üresség…
Hespera
Zűrös ez az Űr,
maga alá gyűr,
nem egy gála-kűr…