Papírcsónak
Pici fekete papírhajó voltam,
Többet akartam nálad, végtelen hatalmat,
Csendben ringunk, immár holtan,
Nem tudom, mikor csapódtunk sziklafalnak.
Nem fáj, lágyan simogat a víz,
Apró jégdarabok lebegnek velem.
Ölelj fagyott kezeddel, ha bírsz,
Akkor talán kiolvadhat a lelkem.
Ha kapkodsz, úgyis elmerülsz,
Mosolyogj a holdra kedvesem.
Nem te vagy az a szende szűz,
A szörnyeteg, akit kerestem.
A parton haldokló varjak hevernek,
Égnek állnak a fekete tollak,
Szenvednek bár ártatlanok voltak,
Véletlenek, máskor csodák kellenek.
Valami megcsillan odafent:
Hullócsillag. El is repül,
Legalább az érzés felemelt,
A remény túl sokba kerül.
Szikla vagyok a kék vízben,
Széltépte deres vitorlás.
Így meghalni nem nagy érdem,
De hiszen nincs más megoldás.
Megnyugvás, örök hullámsír,
Mások életének záloga.
Kis angyalkám egyre csak sír,
A halál nem, a lét mostoha.