ÚJRA EZT AKARJUK VALÓBAN!?

ÚJRA EZT AKARJUK VALÓBAN!?

Újra ezt akarjuk valóban?
Megint ott lapul a falóban,
vár, mint gonosz vadász a lesen,
gyilkos pusztításra éhesen.

Ez isten ajándéka lehet!
– zengi a dóm, zengi a mecset.
Éljen az ezerarcú bálvány!
– üvölt vérző nyakkal a bárány.

Befészkelődik otthonunkba,
ott marad, amíg meg nem unja
parazitaként az agyakban
egy céllal, számtalan alakban.

Míg ki nem írtja a szánalmat,
míg senki nyugodtan nem alhat,
hisz nyitott szemmel várja ágyán,
hogy eljöjjön érte a bálvány.

Mondd, te valóban azt akarod,
hogy reád zárják a lakatot,
amit apád haragja levert,
hogy kitáruljon az édenkert

fiának is? De a sziszegők
ivadéka ellen nincs erőd,
nincsen hatékony ellenmérged,
hogy termelje az ellenérvet,

s így megmérgezi minden sejted.
Bár még nem tudod, de már sejted,
hogy elcseszted az időpontot,
hiszen kezed zászlót nem bontott,

amikor még meglobogtatta
volna őseid áldozata.
A szélcsend most letargiát szül,
forró viasszal teli a fül,

ma nincs készség az áldozatra.
A szélcsenden mi változtatna?
Hogy magadra eszmélhess újra,
tekints vissza ismét a múltra,

hol a lét nem személyes ügy volt,
s a hazug igazat nem cáfolt.
Ahol nem a bűn volt az érdem,
s hol meghaltál volna értem.

Ott találsz a kérdésre választ:
sorsodat te, vagy a sors választ
téged, s teszi torkodra kését,
mikor látja, hogy agyad él még.

Most kinek a rovására élsz?
Kinek a törvényszékén ítélsz?
Te vagy a vádlott, az áldozat?
Ki kárhozik el, s ki áldozhat?

Nincs jogunk az utolsó szóra,
egyre gyorsabb a halál-hóra,
a táncosok sorban kidőlnek,
már nincs értelme az időnek.

Az eksztázisnak lassan vége,
és ha magához tér a béke,
már nem lesz, aki kézen fogja.
Saját magunknak lettünk fogja,

bezártuk cellán vasajtaját,
de hiába is óhajtanád,
hogy a természet kegyelmezzen,
és változtasson a törvényeken.

Nem kellett egy meteorcsapás,
a tükörből ránk néz a patás,
elégedetten ránk vigyorog,
hisz tovább ritkulnak a sorok.

Az apjának nincs hódolója,
senki sem merül a folyóba,
nem pörögnek az imamalmok,
és nem cserélik ki az almot.

De ki röhög a napi kvótán?
Nocsak, ez egy konyhai csótány;
Már nem bújik el a sötétben,
hisz nincsen talp, ami rálépjen.

Szólj hozzá!