Az utazók

Az utazók

Felszabadult pillanatok, gondtalan fiatalság,
terveket, álmokat szövögetünk szerelmünkkel,
ám amilyen könnyen adatik meg a boldogság,
olyannyira hamar múlik el.

A közös emlékek összekötnek,
sok mindent éltünk együtt át,
de folyamatos a körforgás, a sodrás egyre erősebb,
gyakran vesz a sorsunk más irányt.

Így állunk most a peronon,
két, fáradhatatlan utazó,
mégis szorítjuk egymás kezét, hisz érezzük
szívünknek mi volna a jó.

Vonataink már a vágányokra értek,
az elválás pillanata közeleg,
határozottan indulok el célom felé,
de a felszállás minden lépéssel nehezebb.

Itt az idő: az ajtók bezáródnak,
a szerelvény lassan tovarobog,
könnyes szemmel nézek utánad,
hogy emlékezetembe véssem távolodó alakod.

Hisz új állomások, kalandok jőnek,
nem láthatjuk előre, mi vár,
mily messzire sodor el az élet,
útjaink keresztezik-e még egymást?

Egy biztos: minden út véget ér egyszer,
s én a végállomáson várok majd rád.
Amint megérkezel, futok hozzád szeretettel,
tudván: örökre karjaidba zársz.

2014. 04. 06.

“Az utazók” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa!
    "a sodrás egyre erősebb"
    Ilyen a mai kor, és ez a leghosszabb verssor is!
    "örökre karjaidba zársz."
    Az érzelmek futnak, majd begördülnek, mint vonat az állomásra, "míves" végkifejlet.
    Janna

  2. Kedves Zsuzsa!
    Szépen megírt és jól érthető versed tetszik.
    A vége pedig kifejezetten felemelő:
    "Egy biztos: minden út véget ér egyszer,
    s én a végállomáson várok majd rád.
    Amint megérkezel, futok hozzád szeretettel,
    tudván: örökre karjaidba zársz."
    Hespera

  3. Kedves Bzsuzsanna!

    Bevallom Neked, hogy Marika kommentje' hozott a versedhez és azt is, hogy nem bántam meg. Egymásba kapaszkodó csodás szavak dallamos sokasága ami fogadott és fogott meg és szögezett a versedhez.
    GRATULÁLOK! Az élményért külön köszönet.

    Szeretettek: Jártó Róza

Szólj hozzá!