A természet változó maszkját
Felvette Próteusz, olybá válva,
Akár egy színész, kin rajta
Ragadt a színi kellék, s így
Élete és játéka végleg
Összefonódott. Hisz miként
Az időjárás is olyan, akár
A kedv, Próteusz annak
Mértékadója, ha jó a kedve,
Süt a nap, ha szomorú,
Hát esik az eső.
Felülírja az évszakokat, és
A hónapokat, akár még
Negyven napos esőt is
Hozhat, tengerből sarat
Formál, sárból meg embert.
Minden a világon átalakulóban
Van, s a körforgásból nincs
Lehetőség kiszállni, ha
Forog a világ, benne pörög
Az ember is. Az anyag
Születik, és elpusztul,
De végül valami új keletkezik
Belőle, ami megint csak
Múlandó, az újjászületés.
Sok forma csak színleli
Lényegét, de tökéletessé
Nem tud válni, s az anyagnak
Is csak egyetlen teljes
Formája van, a többi csak
Álca, és paródia.
Próteusz a teremtőerő, mely
Által a formák egymásba
Alakulnak, tükröt tartva
Egymásnak. Az ember
Önmagára pillant, önnön,
Belső mélységeibe, s
Lesznek majd akik
Meglátnak valamit,
Valakik meg semmit.
A Próteusz–rejtély is ezen
Nyugszik, mögé látnak–e
Az anyagnak emberek,
S a formaváltozásban
Megtalálják–e, a végső lényeget.
Székesfehérvár, 2014. március 30.