Dalolt a szél

Dalolt a szél

Nem volt ott senki, már csak én.
A parton sok, sok nyárfa állt,
az ég, a föld, a nyárra várt,
ölelt a csend, és bújt a fény.

Szürke volt minden, fújt a szél,
repkedve rítt egy kis madár,
mint ki fészkére nem talál,
s otthont keresni útra kél.

Kifosztott szívem megfagyott;
üresen kongott gling, galang –
szomorún bongó kisharang,
dallama mélyen benn lakott,

minthogyha lenne égi hang.
S elém repült egy hógalamb –
levelet hozott rőtaranyt,
benne regélt egy régi lant.

Nem volt ott senki, már csak én;
s a nyár, egy percre arra járt
lobogva, mint a fáklyaláng.
S dalolt a szél, míg gyúlt a fény…

2014.06.26.

“Dalolt a szél” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Kedves Zsike!

    Örömmel időztem dallamos szép versednél.

    Szeretettel: Jártó Róza /mami/

  2. …versed olvasásakor, végig Ady Endre Párizsban tegnap …című költeménye munkált bennem. Nem állítom, hogy nem egyéniek érzéseid, és azok rímbe öntése, erről szó sincs! de a hangulat rá emlékeztetett. Nagyon élvezhetően írtad meg, minden sora kellemes emlékeket ébresztett szívemben.
    Köszönöm az élményt Vadvirág

  3. Kedves Zsike!

    Dallamossága végighullámzik…
    Tetszenek a rövid rímeid 🙂 a vers formája, a zenéje.
    Tiéd a szavazatom 🙂
    Gratulálok!
    Szeretettel: Éva

Szólj hozzá!