fényfüzér
a szerelem,
csak egy maroknyi
kiszáradt lisztkukac,
ott felejtve a sarokban,
a csorba kis tányérban,
a hideg konyhakőre
téve, a rozoga
sámli alatt
*
Parti Nagy Lajos
verseit olvasom éppen,
és csodálom, hogy
mennyire zsenije a nyelvnek,
restellem is magam,
amiért én csak gőgicsélek
*
a pókhálós sarokba
száműztem, minden fogadalmam,
egye meg a penész,
nem lesz már belőlem zenész
*
negyvenhárom év,
az nem kevés,
de nem is olyan sok,
ha arra gondolok, hogy
az örökkévalóság,
már bennem mocorog
*
Parti Nagy Lajost,
befőttnek teszem el,
jó lesz majd elővenni,
a nehéz időkben,
mikor a józan észben,
szűkölködünk éppen
*
valaki rágyújt,
a dohányozni tilos felirat alatt,
tettével öldöklő háborút
kirobbantva
*
vajon miről álmodhat,
a hat hónapos Sárika,
anyaarcú teliholdról, vagy
csecsbimbó csillagokról?
*
a halott lelkek
nem muzsikálnak,
nem gondolnak
a szomorú holnapra,
ők csak úgy vannak
*
„én kifejezetten
Turgenyevért jöttem,
de egyet sem találok”
– panaszolja a nő,
berontva a könyvtárba,
a könyvtáros higgadtan,
a kisegítő könyvtároshoz
irányítja őt
*
a fényfüzér a város felett,
minden bajt előre jelez,
megvéd minket a gonosztól,
így tartják ezt az öregek,
ha a fények kialszanak,
szavaink is elhalkulnak