Rabszolgák az úton

Rabszolgák az úton

Hajnal szakít az éj húsából,
a feketén átüt a vörös,
harcba indul fegyver nélkül
megannyi léleküstökös.

A hétköznap-háború útjain járnak,
fölöttük nem ragyog remény,
a munka frontján alamizsnán,
hol nekik nem jut drága sütemény.

Kínverítékre a nyomorúság lép
eltaposva hever az értelem,
ólomnehéz munkaórák után,
az éhség ragyog fel hideg fényeken.

Itt a fizetésnap, sárga csekk örül,
posta előtt a szegénység hajt fejet,
ablak nyeli el az ételt, s az új ruhát,
pecsét csapódik, hivatalos a nem lehet.

Holnapra már a semmi is elfogy,
őrláng mellett vacog a szoba,
takaró alatt megőszült halánték,
mellkasából elszökött a dobbanó csoda.

Munkában, becsületben élt,
s mire kitárta karját a korhatár,
nyugdíjat nem, csak koporsót kapott,
mely a sír szélén temetésre vár.

Hát dolgozz magyar, te naiv barom,
húzd az igát, fizess sarcot,ezernyi adót,
vesd a keresztet, bújd a Bibliát,
szolgáld a papot és a mindenhatót!

Légy pártkatona, bólints, nyomd az igent,
gerincet, tartást és az átkos becsületet,
dobáljátok egy nagy tér közepére,
és égessétek el, mint régen a könyveket!

De jobb lenne, ha fejed felemelnéd,
kérges tenyered ököllé szorítanád,
és ott hol az úri nép kínjaidon hízik,
Elég volt! tört ablakon be, ezt ordítanád!

Vedd vissza a munka becsületét,
mit a politika tőled elrabolt,
vedd vissza magyar szent földjeid,
mit a kapzsi Európa zsebébe pakolt!

Őseid tetteit a tiéddel tetézd,
küzdj, harcolj, hát ölj, ha kell!
Mert rabszolga vagy egy senki,
kinek léte vajon kit érdekel?

Tiéd a becsület s a tiszta nemes lélek,
állj ki magadért, verd a vérszívók hadát,
állj fel magyar!Küzd gyermekeidért,
s emeld ki a sárból e szent, eltiport hazát!