A megbomlott szórend
Avagy a hűtlenség.
Mennyi nappalon szenvedtem egymagam üres kalitomban-
Tudtad te azt!
Sok éjjelen dúlt lelkemben vad vihar, egyre magasabb hullámokkal-
Nem érdekelt!
Hányszor nyílott ajkam szóra, mint tatár had letaroltad, mert azok-
Értelmetlen szavak!
Értelmetlen szavak, de mennyire valós tények, biztosak mint a halál-
Vállad vonogattad!
Mennyi próbálkozás és tenni akarás, mind Déva váraként leomlottak-
Ezt sem láttad!
Nem láttad, mert nem is akartad, lila ködben előtted más lebegett-
Tagadtad!
Tagadásod midőn feloldottad, ajkaidon át zagyva, hazug szavak folytak-
Rajtad kacagtak!
Hasztalan és hazug az újra kezdett éjszakai s vég nélküli vad szócsata-
Te-te vagy!
Szent eskü alatt fogadván, hűséget s szeretetet ígértél akkor ott nekem-
Hogyan tehetted?
Bolyongj csak az élet kegyetlen sivatagában egyedül s szánalmasan-
Farkasok kergetnek!
Vad hordák nyomodba szegülve követnek, elkapják s marják tested-
Ez kellett?
Minden felesleges, semmi ágon lovagló vad szívek, tőrbe csalt vágyak-
Ez a találkozás?
De itt a reggel, minden összeomlott, bonyolult lett mi éjjel egyszerű volt-
Ez már a múlt!
Pedig micsoda alaphelyzetet adott, megcsonkult szavak és mondatok-
Összeomlott!
Mintha mély árokból kapnád elő, tegnapi hazug szavaidat, mely nem más-
Mint egy megbomlott szórend!