A nagy utazás
Mázsányi súlyával gond ül a vállamon,
üvegcsontom töri – sorvaszt a fájdalom.
Elvérzett álmaim gyötrődnek csendesen –
árgus szemek elé vetem a szennyesem.
Kevéske jussom penészvirágcsokor.
Szívemben tűhegye, haldoklom – nincs donor.
Fedetlen mellkasom, letéptem ingemet –
kiöntöm lelkemet – értékes kincsemet.
Celluxos titkaim reményhez tapadnak,
rögzítik vágyaim – míg el nem szakadnak.
Átlátszó tegnapom áttűnik énemen,
kuporog bánatom pislogó fényeken.
Dobozolt emlékek – karistolt feledés,
egy ólomkristályban megtörő nevetés,
pipere szettemben kencéim legalján,
kilógva rongyaim jövőnek vállfáján.
Magányos kávézacc otthagyott bögrében,
szétlapult feledés keréknyom gödrében,
rózsafüzérszemen – szép imák karcában,
hitem zötykölődik álmaim karjában.
Elfojtott indulat motorja felhördül,
slusszkulcson a remény hirtelen megpördül,
vissza már nem nézek – engednek görcseim,
szélvédőn gördülnek eltitkolt könnyeim.