A Gyilkos-tó legendája

A Gyilkos-tó legendája

Egyszer, valamikor nem is oly régen,
Erdély varázslatos, szép rejtekében
Élt Fazekas Eszter, csodaszép leány,
Szürkészöld szeme, mint mérges óceán,
Karcsú termete, mint az ezüstfenyő,
Amely a Szármány-hegy oldalában nő.

Gyergyószentmiklósi vásár izgatta,
Mi lehet ott, nem tudta, találgatta,
Elindult hát, és még nem is sejtette,
De figyelmét ott egyből felkeltette
Egy daliás legény, ki eszét vette,
Amint szemük összevillant egy percre,
S szerelem hatalmába kerítette.

Csoda volt hát, hogy Eszter megszerette?
Hisz medvéből ő a szuszt kipréselte,
De két erős karja közé, ha fonta,
Gyengédség járta át, így szól a monda.
Furulyáját, ha megfújta, könny áradt,
Szem nem maradt száraz, mert könnybe lábadt.

Égszínkék kendő és tükrös pogácsa,
Ez volt a legényke jegyajándéka,
De esküvőre sajnos nem került sor,
Besorozták őt másnap virradatkor,
Elmaradt a nász, sírt is kicsi Eszter,
Remélte, visszajön kedvese egyszer.

Várta, és csak várta szerelmét vissza,
Könnyeit a föld is szomjasan issza,
Agyagkorsóval a csobogóhoz ment,
Víztükörben keresni a végtelent,
És kérni a csobogó tündéreit,
Mutassák kedvese vágyó szemeit.

De válasz nem jött, minden reménytelen,
Sóhaja visszhangzik messzi hegyeken
Fájdalmát búsan dalolja pacsirta,
Kedvesét a lányka hogy visszasírta.
Semmi sem örök,lassan telnek napok,
Hosszú éveknek tűnnek pillanatok.

Történt bizony egy vasárnap délután
Meglátta a nagy zsiványvezér a lányt
Azon nyomban nyergébe emelte őt
S elviharzott vele aznap délelőtt.
Elvitte őt messze a kis Cohárdhoz
Ezerarcú sziklák közé, magához.

Aranyat, ezüstöt ígért a lánynak,
Gyémántpalotát leendő arának,
Mindent megadna, hiszen megtehetné,
Ha a lány őt egy kicsit is szeretné.
De Eszter csak régi párjára gondolt
Várta vissza, de a zsivány megorrolt.

Dühös lett a zsivány, mérge hatalmas,
Nem hitte, a hódítás fáradalmas,
Kényszerítené a lányt erőszakkal,
Legyen a mátkája a kelő nappal.
Szegény Eszter tiltakozott serényen,
Csak régi mátkája járt az eszében.

Kiáltott a hegyekhez esdeklően
Sikolya visszhangzott vízben és kőben
Megértették a sziklák mély fájdalmát
Hatalmas mennydörgéssel viszonozták
Megindult minden a völgybe lefelé,
Így történt mindez aznap, estefelé.

Iszonyatos földindulás kísérte,
A pusztulás fűt, fát, sziklát elérte,
Maga alá temette Esztert, s zsiványt,
Hullámsír lett sorsuk, veszejtve ármányt.
Így lett a Gyilkos-tó, s lám napsütésben
Eszter szürkészöld szeme él tükrében.

2015. november 9.
T.M.

“A Gyilkos-tó legendája” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Érdekes a történet, és nagyon élvezhetően, átéléssel írtad meg.
    Jók a rímeid is, és úgy az egész hatásos, szívre ható.
    Örömmel olvastam. Vadvirág

Szólj hozzá!