Az ítélet végén
Tébolygok este a nagy vízen,
megkötözötten egy csónakban fekszem.
Porosan betakarva egy pokróccal.
Az arcomba hányja a szél,
a sok tengeri koszt.
Magamnak sírok a végtelenig,
nincsen ki evezzen.
A csónakomat a víz sodorja,
nincsen most senki velem.
Ki tudja, hogy lesz ha,
az életem elúszik.
Vihar van, s vihar lett,
este van, fúj a szél,
nem süt a Nap és didergek.
Talán hirtelen megérzem majd
életem utolsó nagy csendjét.
Még most fáj itt benn nagyon,
de a percek elmúlnak.
S velem együtt eltűnik majd bánatom.
S az életemet irányító bűvös kezek,
már nem ártanak, s nem védenek többé.
Mindent mit érdemlek visszakapok,
s a végén magam sem tudom,
hova sodródok…? (2017)