Főnix

Főnix

Áll a kopár hegyszirten,
oly méltóságteljesen,
szárnyait szétterjesztve
körbenéz sejtelmesen.

Övé itt a mindenség,
hol az ég s föld összeér,
övé az árnyék s a fény,
csodálatos teremtmény.

Utoljára letekint
a mélyben nyugvó tájra,
most az égnek búcsút int,
s szárnyát szélesre tárja.

Majd fahéjfa ágából
fészket épít, s meggyújtja,
s messze a valóságtól,
vele porlad el múltja.

Hamvaiból egy új lény
Életre kel új testben
Feltámadás és remény
Egyesül a lélekben.

2016. március 23.
T.M.

“Főnix” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!