A lélek tetemrehívása

A lélek tetemrehívása

Foszforeszkáló nyilak
női melleken
mutatják neked az utat, hogy
a bűn útján el ne tévedj
hát vigyázz magadra testvérem
mert itt minden test
ölelés és csók
verejtéktől nyirkos
menj egyenest
mindig csak mestered után
meghalsz, majd feltámadsz
talán még ma éjszaka.

Az utca tele van
részeg katonákkal
kezükben a pohár
csordultig bódító itallal
mind hitüket vesztették
két félrenyelt korty között
saját csatájukat vívják
egymás ellen.

Nem más ez az egész város
mint, egy non-stop üzemelő kocsma
ami olyan,
akár egy lüktető távol-keleti bazár
aminek pezsgő embertömege
egymással táncol
a nap 24 órájában
ahol az önfeledt részegség
és a fájdalmas kijózanodás
váltja egymást
egy örök körforgásban.

Araszolok előre
alagutat fúrva
az élet testébe
míg végül már
abszintfüggő koravén költők
hagymázas látomásaiban
járok
beletenyerelek önérzetükbe
a sáros vizet is
csak még zavarosabbá teszem
átok az a képesség
amivel mások fejében járok
hazaérek még ma
még ma este
de legkésőbb holnap reggelre.

A cigaretta utolsó slukkja
torkomat marja
rágyújtok egy másikra
a halált füsttel csalogatva
iszok még egy korty bort
várom amíg lassan
beteljesül az átok.

Az ember fellázadt alkotója ellen
de azt az egyet elfelejtette, hogy
az alkotó nem magatehetetlen
a tétlenség csak
tebenned teremtett
önálló világot
ahol egyedül te várod
a személyre szabott valóságot.