Csodálkozó lélek
A vágtatás az élet mezején,
csak rohanunk ketten te és én,
megérint téged s vele együtt engem,
tudom merre tartok és azt, hogy mit kell tennem,
a cél a lét és hogy éljünk emberként,
nem teszünk csak jót nem élhetünk szentekként,
feledni kell hogy tiszta szemmel ébredjünk,
reggel az elme felöltözteti a lelkünk,
nekünk a falra fest fel,
a káröröm öröm ódát énekel,
a szokás magával a rabbal teljes zár,
A lakat rákattan míg a megőrzött szabadságra vár,
De egészen addig a csodálat, nem állhat meg azok előtt,
kik előttünk álltak,az előtt ki álmokat szőtt,
őt csodálom ahogy magam is csodálkozom,
ebben a világba azon álmodozom,
hogy álmodhassak ne áltassam magamat,
keresek és találok is, értéket aranyat,
de ne fájlald ha felélem azt mit kaptam,
tintát a tollban még bőven hagytam,
s töltök is még meg lapot, meghatott,
az élet elnyomott magában de fel is ajzott,
azon túl mire mindenki vágyik,
az érték a tömegből kiválik.
Na, ebből elég!
Azt hiszem, egy zsenivel van dolgunk!
Igazán kiváló!
Üdv, Ildikó