Ötvenkét szál rózsa

Ötvenkét szál rózsa
(ikertestvérem emlékére )

Friss még a sírhalom,
Lassan múlik a fájdalom.
Meghalt az én jobbik felem,
Őrangyalom, lelkiismeretem,
Vigaszom, és támaszom.
Hitem, s reményem:
A testvérem.

Te mindig a vesztes
Oldalon álltál,
Ha fizetni kellett
Gavallér voltál.
Hárman vagytok most lent
A sötét kriptában:
Apám, anyám, s te öcsém.
Szoríts helyet,
Hamarosan jövök én,
S teljes lesz újra a család.
Az élet oly galád.

Megérdemelnénk
Még néhány évet.
Hallom most is,
Hogy hangod szól:
” Éltem ötvenkét évet,
De Jól. ”
S most ötvenkét szál rózsa
Fonódik rá a koporsódra.

Felpüffedt a tested,
Eltorzult az arcod.
Látom megküzdöttél,
Megvívtad a harcod
A halállal.
Maradni akartál,
Hiszen oly fiatal vagy még
A halálnak.
S lenne dolgod itt rengeteg.
Huncutul int a kezed,
S kacsint a szemed.
Végül a halál győzedelmeskedett.

A sok terved, vágyad
Szertefoszlott.
Javaidat két kézzel osztod.
Annak akiket szeretsz,
Mecénása többé
Már nem lehetsz.
A vég mindentől megfosztott,
Utolsó vágyadtól is,
Hogy lássad a tengert!

Jóságos lelked hova lett?
Láttam, ég és föld
Között lebegett.
Égi harsonák hívták,
Hitünk szerint a mennyben
Talált menedéket.
Megérdemled a szépet,
És a jót.
Mégis rád zárták
Az érckoporsót.
Két test, egy lélek voltunk.
Testvérek!
S most elszakított
Egymástól az élet.
Jajj!
Mit is beszélek?
A zord Halál!
Ki lesben áll,
S mindannyiónkra vár.

Kőbe vésett neveden
Aranyosan ragyog a Nap.
Mutatja fényét életednek.
Sírod márványkövén
Megcsillan a Hold.
Hirdeti: itt egy holt,
Ki sokaknak
Mindene volt.

Ezernyi égi gyertya ragyog.
Bársonyos sötét éj gyujt
Neked
Millió csillagot.
Melyek bepöttyözik a Napot.

2017 AUGUSZTUSÁN, HALÁLÁNAK TIZEDIK ÉVFORDULÓJÁRA..