Időszámításunk előtt
A csend karon fogja a tájat
Fülébe perverz dolgokat súgva
De a sivár valóság pofon vágja
És a csend kettéhasad.
Ég felé törő meredek hegyek
Döfködik véresre az eget
Simára kopott kövek hevernek
A kiszáradt folyómederben
Méltóságteljes némaságukban
Közös múltunk gyökerezik
Ahol a folytonosság már száguldozik
Időszámításunk előtt
Őstudatunk létezése előtt
Nem sápadt arcokra süt le a nap
Sugaraival
Csak az árnyak seregét gyarapítja
Lábnyomot nem látni sehol
Mégis
Mintha már jártam volna itt.
Az idő lábnyomai belemélyednek a puha homokba
Tüzes szekerével
Zeusz halad keresztül az égen
Dühösen villámokat szórva
A bűnbánóan vonagló tájra
Istenek hullajtják könnyeiket
A szomjazó földre
A szüzességét féltő földbe
Életet csepegtetve.
Kedves pilla és vadvirag!
Köszönöm hogy olvastatok és itt hagytátok a nyomotokat.
Üdv: Attila
Versed témája és stílusa is különös, megkapó. Tetszéssel olvastam.
"Lábnyomot nem látni sehol
Mégis
Mintha már jártam volna itt."
Örömmel olvasom mindig különleges verseidet.