Tánc

Egy-két kopott, rozsdás felhőn táncol az ég,
lassú, monoton tánc innen, lentről nézve.
S táncába merülve a napfény melegét
karcsú csókkal lopta ajkunkról le, égve,

Égett a vágytól, hogy most már mind az övé,
hogy egy teljes napig senki sem látja őt,
a véget nem érő karjába zárhatja
a fényes kozmoszt, a bölcsőt, a temetőt.

De!… ez most nem számít, és nem is lenne baj,
ha ezt nem tenné meg minden nyári napon,
de elragatatta magát az érzéstől,
minket meg itt hagyott a sötétben, vakon.

Legalább egy foltnyit mutatna táncából,
ne lenne ily szürke, komor, foltos a táj,
hogy ne felejtsük el, milyen a hajnalfény,
hogy tudjuk, van más is, nem csupán a homály.

(2016 július 17., Szilágycseh)