Vajon
A földről távozom, ha elhagy az élet…
Vajon velem jöhet majd a szeretet?
Vajon hova érkezek, ott várnak rám?
Vajon ott megláthatom… jó anyám…
A szívembe hatol a fájdalom,
vajon, hogy viseli el a családom,
gondolatok támadják meg elmémet,
nem tudom elhessegetni a félelmet.
Vajon látom még a kék eget, hegyeket?
Vajon látom az erdőket, legelőket?
Vajon a kis patakot látom e még?
Mikor a köveken ugrálva medréből kilép.
Vajon érzem még a vad, viharos szelet?
Az aranyló búzát, látnom kell, ha integet!
Vajon érzem még az eső finom ízét?
Érzem a fagyos hó, dermesztő hidegét?
Mikor melegíti testem a nap sugara,
mikor átölel éjszaka a hold karja,
a millió csillag csak nékem táncol,
hiányozni fognak… Lehetek bárhol…
Vajon ott nem lesz gyötrelem, fájdalom?
Nem harsog hangosan vidám kacajom!?
Félek, hisz ez mind maga az élet,
e csodás dolgok nélkül,ott nem is lehet élet
Drága Zsóka (l)Köszönöm
Ó drága Évikém, gondolj bele, hogy hány ember "ÉL" itt a földön, hogy betegségében nem látja a természetet, vagy észre sem veszi mindazt amit Te itt egy csokorban átnyújtottál nekünk. Ez a földi élet szerencsére olyan , hogy amíg itt vagyunk , történhet bármi bepótolhatjuk. Sohasem késő. Azon túl mi van? Hát kell ennél szebb itt a földön mint az amit leírtál ? Nagyon szép ! Szeretettel gratulálok, Zsófia.