Izzó parazsán

Izzó parazsán a nyárnak,
meztelen talppal futok én.
Hátamon csüngnek a szárnyak,
már a lelkem sem oly bohém.

Csillagom, s a kecses éjjel
sem ül dorombolva mellém,
fájdalmas egykedvűséggel
nézem üres lelkem, elmém.

Beforrnak a sajgó sebek
és egyszer tán szárnyra kapok,
ha velem szállnak a szelek,
ajkamon ringnak még dalok.