Szinező

Szinező

Paletta a lélek mélyén,
őrzöd azt a titkok végén.
Fekete fehér az élet,
elfogadod, ez a végzet.

Mégis, álmodsz néha róla,
mi lenne, ha másról szólna.
Arany reggel, hogyha felkel,
az égre írja, most menj el!

Hová mennék, kérded félőn.
A válasz már ott a kéklőn
ragyogó, felhőtlen égen.
Már nem gondolod, hogy mégsem.

Elindulsz az álom szárnyán,
színes világ, ami vár rád.
Türkizkék és narancssárga,
a madarak örök álma.

Visszahúz egy szelíd barna,
erdők hűvös szép nyugalma.
Őzek tiszta, tündér szeme,
vadmalacok csíkos meze.

Megtorpansz még, köd száll feléd.
Látod a vadkutyák szemét.
Fénylő parázsként int arra,
rövid az ember hatalma.

Repülsz tovább, súlytalanul,
oldaladhoz árnyék simul,
egy macska az hófehérben,
nyugalom a zöld szemében.

Dimbes dombos mezők felett,
nyargalásznak fürge szelek.
Tarka vadlovak rohannak.
Látod, születtek szabadnak.

Hol partot ér a kék tenger,
itt kezdődött, talán minden.
A halvány homok ezt őrzi.
Ha még ember van, megérti?