Radnai havasok Nagy-Pietrosz

Radnai havasok Nagy-Pietrosz

Égig érő hegyét a rejtélyes Nagy-Pietrosznak
a Radnai havasok méltóságteljes hegycsúcsát
hólepel borítja, az őt körül ölelő völgyek
rezervátummá nyilvánított természet szépségét.

A szél hófelhőket cibál magával, minden rideg
látszólag még nyugodt, majd a meginduló lavina
eszeveszett gyorsasággal görgeti maga előtt
a szűziesen fehér fergeteges hótömeget.

Tizenhat salgótarjáni levente hetvenöt éve
indult a legszebb, nevezetes csúcs meghódítására.
Remek síterep volt akkor sísport szerelmeseinek.
De a gyilkos hótömeg maga alá temette őket,
és csak egyetlen sportoló élte túl, került ki élve.

Mit érez az édesanya, édesapa, testvér, rokon,
mikor elveszíti szívének legékesebb gyümölcsét.
Mit érez a felség, gyermek, ha férje apja többé nincs,
Már nem pótolhatja senki, ha elvész a legdrágább kincs.

Kopjafa áll sok emlék szalaggal a Mosolygó-tónál
Hozzátartozók, barátok, sí társak, és zarándokok,
minden évfordulón elindulnak a tisztelet útra,
kegyelettel adózva az áldozatok emlékének.

A vidám, méltán büszke, jó sportoló fiatalokat,
a lavinaszerencsétlenség áldozatait, sorban
katonai díszpompával temették el városukban.
Tiszteleg előttük a nemzet, fájdalommal szívekben.

Sírhelyüknél felszentelt emléktábla tudatja, éltek
Szerettek, bátrak, merészek, vállalkozók voltak.
Most kegyelettel emlékezzünk meg a Salgótarjáni
Acélgyári Levente Egylet ifjú síelőire,
példaként a jövő sportolói részére.

1944. január 13-án harmadik alkalommal vágtak neki a salgótarjáni leventék, hogy meghódítsák Máramaros talán legszebb hegységét.
A két korábbi sikeres expedíció után a harmadik tragédiába torkollott, a csapat 15 tagját holtan találták.