ÁTGÁZOLOK
“Ki viszi át a szerelmet”
(Nagy László)
Én majd téged kaplak ölbe,
s gázolok át veled zúgókon,
kezem szorítom ökölbe,
viszlek, s megpihensz a partokon,
felgyűrt ingujj és mezítláb
az éles köveken, kapaszkodj
nyakamba, egy kis fénynyaláb,
vezet,
kedvesem, ne butáskodj,
utolsó utam lesz, Teérted,
a túlsó partra vágytál, ott vagy,
velem, engem hagyj, sodorjon a víz,
oltárt lápvirágokból rakok,
rajzolt arcod lesz rajta a dísz,
voltam, vagyok – de nem zavarok,
álmodok – és még indulok – ha hívsz
Drága Vicuska
Sokat szerettem?…meglehet….de az igazi szerelmet életem végén ismertem meg….az örök együtt….hűséggel most jött el….és ezt köszönöm…
Szeretve
iMRE
"Annyira(l)(f)
Kedves Ica
Az ŐSZINTE, HŰSÉGES szerelem az élet maga….
köszönöm, ha tetszett az evokációm
üdv
iMRE
Zsófi…akkor ebben egyezek Nagy Lászlóval….engem is a szerelem tart életben…:)
üdv
iMRE
Kedves Imre!
Nagy Lászlótól a kegkedvesebb versem!
A szerelem az igari mindig szenvedélyes, felemelő.
Tetszett a versed nagyon.(f)
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Imre !
Az utolsó napjaiban is tudott a szerelemre gondolni. Az eső, a köd a hideg sem hűtötte le beszélgető szereméhez fűződött forró érzelmeit.
Élete végéig írt, s szeretettel idézte kedvelt közmondását
" Minél jobban meg vagy áldva, annál jobban megvagy verve "
Ilyenkor egymás után nem állt meg, amíg tíz verset meg nem írt.
Szeretettel gratulálok, Zsófia.
Szerelme válogatja Rita…
én érte képes lennék mindenre…
üdv
iMRE