A tükör
Tükörbe nézve, idegent látsz.
Tanácstalanul remegve állsz.
Véleményed itt nem számít már,
egyedül bámulsz, elakadtál.
Embernek maradni mily nehéz,
mikor megmondják, most halsz vagy élsz.
Lázadhadsz, ha nincs erőd, mi hajt,
süllyedsz, látod nincs közeli part.
Átok ül rajtad, határtalan
felfogtad, elveszett amid van.
Sikoltanál, bátortalan vagy.
A tükörben ez láthatatlan.
Vak tükörbe bámulva ámulsz,
mivé lett az élet, ha ráunsz.
Órák peregnek, futó évek,
A tükörben, fakuló képed.
Drága Viola!
Nem vagyok fiatal. Elmúltam 60. Kedves vagy. Köszönöm.
Érdekes "betekintés a sors – sokszor ferde, kissé torz, kopott tükrébe. Magunkat látjuk benne, hol megtörve- hol bizakodva, de mindenképp csupasz lélekkel…és el kell fogadni azt, amilyenné a sors formált, mert azok is mi vagyunk. Tetszett írásod. Rózsa
Kedves Ottília!
Tetszik a versed, az igazságot tükrözi. De szomorúvá is tesz, ha egy fiatal így vélekedik.
Szeretettel: Viola (f)