Hóangyal
Sötét szárnyú éjjeli lepkék
Suttogják el nekem
Mi lenne, ha valaki lennék
Nem csak kósza szellem
Én, valami tönkrement jellem
Rég elkopott kellék
Ha Neked adnám fakó lelkem
Többé fel sem kelnék
Arctalan bűnök portrét festenek
Éjszakánként, az ördögről, rólam
Fekete tinta fedi lelkemet
Vigyázz velem, én előre szóltam
Ártatlan bűnös akarok lenni
Piros sapkát húzok szarvaimra
Ellebeg néhány lehelet fecni
Míg élek, emlékszem szavaidra
Most kis bottal hóangyalt rajzolok
Mélyre vágok a fekete hóba
Fel sem nézek, mindig csak alkotok
Elüt az autó, jön a kóma
Köszönöm szépen a kedves szavakat, egyelőre megvagyok így 🙂
Azt a mindenit, ez egy eléggé sötét, hideg vers lett. A rímek jók lettek, bár elgondolkodtató hogy mennyi sötétség van benne. Ha valóban ilyen "legbelül" akkor szépülést kívánok, jobb portrékat! 🙂