Intelem

Kis kamaszból fiatal férfi,
ma még vágya vezérli.
Míg a gyertya lángja lobog,
fejében kívánsága forog.

Mit is kérjen, mi a legfontosabb,
hisz évente csak egy szülinapja van.
Míg elfújja a gyertyalángját,
elsóhajtja forró fohászát.

Elgondolja, miként teljesül,
kizárt dolog, hogy ő felsül.
Nem gondol az öregek szavára,
kinek is kell a jó tanács ma.

Ő még nem tudja, nem is tudhatja,
mennyire igaz, az öregek szava.
“Vigyázz, mit kívánsz”, jobb, ha megfontolod;
mert előbb – utóbb, de “mindig megkapod”.

Ezt bizonyítja a tapasztalat,
így igazolva a bölcs szavakat.
Ha a régi idő bölcsessége nem int,
a múló idő megtanít rá bárkit.

Ki nem hitte el, nem tanult más kárából,
megtapasztalja tettei jóvoltából.
Hisz, bármit is teszünk, mások kárára – javára,
sorsunk kamatostul, bőven visszaadja.

“Mamám, én nem ilyen lovat akartam.”
Tudod, nem így, és nem ezt óhajtottam.
Mondja ilyenkor a boldogtalan kárvallott,
nem tudja, nem hiszi nem a Sors, ő hibázott.

Attól kapod éppen, a legtöbb rosszat,
kit szíved minden kinél jobban óhajt.
Minden fájdalom, keserűség, bántás,
mi tőled indult, mind visszatér hozzád.

Egyedül maradva, árván kifosztva,
szent érzelmed megcsúfolva.
Vajon lesz még, aki meghallgatja panaszod;
kinek keserű bánatod majd elmondhatod?

Kivétel erősíti mindig a szabályt,
figyelmes fiatal a játszmán átlát.
Ki, kedves figyelmes, bátorít, segít másokat,
sorsától sok szépet, jót, szeretet, szerelmet kap.

Így van ez mindenütt a nagyvilágon,
nézelődhetsz bárhol, mindig ezt látod.
Mégis, mindig tiéd a választás joga,
de a visszahatás nem kerül el soha.