Gondolatok a Dunánál

Összes megtekintés: 198 

Gondolatok a Dunánál

A dinnyehéj az ihlető,
a rám kopogó, halk eső,
az életrész, mit visz a víz,
a jövő, bizonytalan, messzi dísz-
én erőm árulnám már.

Jelenem sötét pillérekhez
csapódik éppen, valahol
egy felderengő hídnál.
Mire értelmet nyer,
a most már távolabb jár.
Kételyeim fonala sűrű, akár a hínár.

Nézem a folyót.
Ködös, örvénylő, ősi folyosót,
ahogy összeköt és szétszakít,
teret nyit, utakat taszít,
szenvedőt fogad magába,
míg tükre a Hold képét vetíti az éjszakára.

Zajló jég zaja jel: nem engem vár ma. –
Legmélyén is ijeszt a felszíni lárma.
Időtlen ismétlődés monoton sóhaja
száll a vízpermettel –
mégsem látni soha
egyformát a másik cseppel.

“Gondolatok a Dunánál” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. "Nézem a folyót.
    Ködös, örvénylő, ősi folyosót,
    ahogy összeköt és szétszakít,
    teret nyit, utakat taszít,
    szenvedőt fogad magába,
    míg tükre a Hold képét vetíti az éjszakára."-nagyon szép vers..
    (f)

  2. Nekem nagyon tetszik ez a vers. Pedig nem szabályos és az első sor négyes jambusa után nincs is másik. Viszont remek gondolatokkal, képekkel, metaforákkal és főleg érzéssel megírt vers ez. (f)

Szólj hozzá!